Kedd este – 2025. február 25.

Összefoglalás

1. Jelenlévők száma: 16 (7 diákolimpiás, 9-en többiek)
2. Program
   • Bolygózás és próbálkozás a Sirius B megfigyelésével

Ez alkalommal majdnem felhőmentes éghez volt szerencsénk, amelyet rendesen ki is használtunk. A diákolimpiára készülő diákok végre a nyílt ég alatt, sötétben gyakorolhatták a távcsövek összeszerelését és a pólusra állást. A sikeres előkészületek után nekiláthattak az éppen jó pozícióban lévő Jupiter és Mars megfigyelésének. Az észlelési gyakorlattal párhuzamosan az 50-es távcsővel is kalandoztunk az égen. Az első célpont a Jupiter volt, aminek a „felszínén” egy éppen átvonulni készülő, az Europa hold által előidézett napfogyatkozást figyelhettünk meg. Az 50-es távcsővel az Europa umbrája csodásan kivehető volt (lásd alább a képet), de a kisebb, diákolimpiás műszerekkel is el lehetett csípni. Persze sokat segített ilyenkor, ha az ember tudta, hol keresse azt a kis fekete foltot.

Az 50-es távcső következő célpontja a Sirius B volt. Eléggé nagy kihívásnak ígérkezett ez. A Sirius A látszó fényessége -1.46 magnitúdó, míg a Sirius B ugyanezen értéke +8.4. Az ebből adódó differencia (fényesség-különbség) 9.86, amit logaritmikus skálán kell értelmezni. Ezt átkonvertálva lineáris skálára (10^0.4x=10^0.4•9.86=8790.23) az adódik, hogy a Sirius B kb. 10.000x halványabb, mint a Sirius A. Ez már önmagában feladta a leckét, és emellé adódott még a légkör nyugtalansága, illetve a fényszennyezés is. Mindezek „fényében” nem csodálkoztunk, hogy nem sikerült megpillantani a Sirius B-t, habár a nagy 50-es távcső képes felbontani a két csillagot (lásd alább a szimulált képet).

Mindezek után a Marsot is célba vettük. Az égen akkor éppen magasan járt, így a légkör is stabilabb volt. Egyik jégsapkája nagyszerűen látszódott, illetve a nagyobb és sötétebb felszíni struktúrái is kivehetőek voltak. A Stellariumban való kis kutakodás után kiderült, hogy éppen kezdett előbújni a Syrtis Major, amit mi is láttunk egy erősebb fekete pacaként az 50-es távcső okulárjában.

Az este utolsó sztárja az Uránusz volt. Az 50-es távcsővel sikerült megtalálni ezt a kékes-zöldes csodát és elképesztő látványt nyújtott. Azonban, ha az ember tényleg csak az okulárban látott kép alapján értékelné a látványt, akkor erre a kékes-zöldes pontocskára lehet azt mondaná, hogy: „Csak ennyi?”. Ilyenkor persze azt is érdemes megemlíteni, hogy az a halvány, picike pontocska a Földnél 4x szélesebb gázóriás és majdnem 3 milliárd kilométerre található központi csillagunktól, ahonnan már a fénynek is majdnem 3 órába telik ideérnie. Így az ember már kicsit jobban értékeli a távcső által nyújtott képet és talán azt is átérzi, hogy világegyetemben a távolságok és a méretek nem éppen picikék.