Mi az a szolárgráf? Egy nagyon hosszú expozíciós idejű fénykép, amely a Nap égi útját rajzolja fel egy egyszerű lyukkamera segítségével.
Mi kell hozzá? Én egy sörösdobozt használtam, amit lefújtam fekete festékkel, de csakis az esztétikum miatt. Aztán tovább gondoltam a dolgot, hogy nehogy valaki levegye onnan, azt gondolván, hogy csak egy szemét van felragasztva az ereszcsatornára, tettem rá egy címkét, hogy mi az és ki készítette. Ezután egy tűszúrás kellett az elejére, remélve, hogy nagyjából jó helyre teszem. Ezt leragasztottam fekete szigetelőszalaggal, hogy idő előtt ne jusson be rajta fény. Sötét szobában, piros lámpa fényénél tettem bele a hengerbe a fényérzékeny fotópapírt (Ilford Multigrade RC Deluxe), majd ráragasztottam a tetejét és ezután már csak a kihelyezés maradt hátra.
A kihelyezésről: A munkahelyemmel szemben helyeztem ki, egy buszmegálló ereszcsatornájához rögzítve. Déli irányba kell fordítani, mert akkor fog szépen látszódni a Nap keletről nyugatra való haladása az égbolton. Eltávolítottam a szigetelőszalagot a lyuk elől és kezdetét vette az exponálás. Ugyan nem hónapokra helyeztem ki, csak 2 hétre, de ennyi idő alatt is szépen látszódik ahogy felkel a Nap és lenyugszik.
Mi történik az elkészült képpel? Szintén sötét szobában vettem ki a dobozból. Ilyenkor a kép még negatív, ezért beszkenneltem egy nyomtatóval és Photoshopban nagyon egyszerűen invertáltam (ctrl+i). Ezután még egy-két beállítás következett, hogy a lehető legjobb legyen a végeredmény.
Végül röviden, hogy miért pont ott exponált? Sokunk munkahelye változások elé nézett, a Conti már nem sokáig lesz Conti és ennek szerettem volna egyfajta emléket állítani. A kép címe ezért lett szó szerinti és átvitt értelmű.
Balra az elkészült, leragasztott szolárgráf, jobbra pedig a kihelyezett állapot látható.A Conti utolsó Napjai
Pontosan 1 évvel ezelőtt sikerült először fotóznom a C/2023 A3 (Tsuchinshan-ATLAS) üstököst és most pedig a C/2025 A6 (Lemmon) jelűt. Milyen szerencsés egybeesés. Közös tulajdonságuk, hogy mindkettő iránt nagyon nagy az érdeklődés, nem is csoda, hiszen mindig izgalmas egy újabb égi vándor felbukkanása.
2024 év végén jött az elhatározás, hogy távcsövet szeretnék építeni, méghozzá asztrofotózásra specializálva. Az építésnek 2 oka volt: – jobb lesz, mint egy gyári tubus – a férjem nem örült volna, ha veszek még egy távcsövet, így alkatrészeiben megvéve kevésbé volt feltűnő 🙂 Legelőször egy microfókuszos kihuzatot vettem, ám ekkor még nem voltam teljesen biztos az építésben, úgy voltam vele, hogy legfeljebb lecserélem a Skywatcher 200/1000P-n lévő gyárit. Novembertől elkezdett komolyan foglalkoztatni a dolog. Kinéztem egy ’80-as évekbeli Fullerscope teleszkóp részét képező főtükör tartót, amit 2 kedves barátom hozott el Angliából. E köré épült a távcső, ennek a tartónak a méreteihez lett tervezve a tubus belső átmérője, valamint a segédtükör tartó. Utóbbit nem volt kérdés, hogy a STABI fogja legyártani, de végül nem csak ebben volt a segítségemre, hanem megtervezte a fényutat is különböző verziókban, attól függően, hogy mekkora segédtükröt, mekkora kihuzatot vagy épp tubusátmérőt alkalmazok, mindezeket fullframe és aps-c szenzorokat használva. Mivel nekem már a tubus átmérő adott volt a főtükör tartó befogadása miatt, továbbá kihuzat is volt már, így nem volt nehéz kiválasztani a megfelelőt. Miközben készültek a STABI-s alkatrészek (segédtükör tartó blokk és póklábak), a tubust is elkészítette egy makói bádogos (Kakuja János) alumíniumból, precíz munkát végezve. A kihuzat helyét is ő vágta ki.
Hogyan állt össze a távcsö? Lépésekben: – Először is minden csavar helyét bejelöltem, kifúrtam, majd csiszolópapírral simává tettem. – Ezután a cső belsejébe öntapadós velúrtapétát ragasztottam. A velúr nem veri vissza, hanem elnyeli a bejutó szórt fényt, míg a sima, fényes tubusfalakról visszaverődhet. Kontrasztosabb képeket is ad a mélyég-objektumoknál. – Harmadik lépésben a cső külsejét vontam be fóliával, jelen esetben egy szivárványosan csillámló rózsaszínnel. Ennek a választásnak egyetlen oka volt, szerettem volna egy messziről, a laikusok számára is érdekes, hívogató távcsövet készíteni (ezt sikerült is elérni, első alkalommal Szegeden a Hullócsillagok Éjszakáján). – Tükrök mosása. – A STABI-s segédtükör tartó blokkra felragasztottam a segédtükröt, aminek 24 órát száradnia kellett. – Mindent, ami a tubus belsejében tükröződő felületnek számít (csavarok, kihuzat fényútba lógó része, főtükörtartó) lefújtam matt fekete spray-vel.
Elérkezett az összeszerelés ideje, helyére került a segédtükörtartó, a kihuzat, a kereső távcső papucsa és a főtükörtartó.
Ezek után gyakorlatilag elkészült a Rózsaszín Távcső és már vittem is ki az ég alá. Nem igazán lehet leírni azt a fantasztikus érzést, amikor megláttam benne az első csillagot. Első célpontom felé irányítottam a távcsövet, ami a Szélkerék-galaxis volt és 7 órán keresztül követte azt.
Legelső kitelepülés alkalmával már az a segédtükör volt beépítve, amivel tervezve lett a fényút. Ezúttal a Lagúna-ködöt fotóztam, aminek a feldolgozásánál jobban kihasználtam a szoftverek adta lehetőségeket és így egy jobb, a lényeget bemutató asztrofotó született.
Jelenleg a főtükör egy vizsgálaton megy keresztül, amit a Kuvik Optik végez. Ez azért fontos, mert nagyban befolyásolja a képalkotást, ronthatja azt, ha ne pontos a görbülete, torzulás, hullámosság van jelen, vagy ha a optikai tengely nem központos. Ezzel a vizsgálattal (esetleges javításával) teljesen elkészültnek érzem a Rózsaszín Távcsövet.
Hihetetlen volt megélni, ahogy az álomból terv lett, a tervből pedig valóság, egy kézzel fogható távcső, az én kezem munkája.
A legelső fúrásA főtükörtartó és néhány csavar festéseA tubus belsejének velúrozásaFelhelyezésre kerül a rózsaszín fóliaSzegedi Csillagvizsgáló-Hullócsillagok Éjszakája programján sokan megcsodálhattákVCSE 2025-ös nyári táborában készült hangulatképSzélkerék-galaxis, 7 óra expozíciós idővelLagúna-köd
2025. július 14-én a GOTO (Gravitational-wave Optical Transient Observer) obszervatórium detektálta az SN2025rbs névre keresztelt szupernóvát a Pegazus csillagképben található NGC 7331 galaxisban. Felfedezése úgymond a „véletlen” számlájára írható, mert nem egy frissen detektált gravitációs hullám optikai tranziensét keresték, hanem egy „szokásos” égbolt-scan elemzésének eredményeként bukkantak erre a nóvára. Az adatok elemzése után a nóvát az Ia osztályba (fehér törpe termonukleáris robbanása egy bináris rendszerben) sorolták. Ez a tény rendkívül értékessé teszi a kozmológusok számára, mert az Ia típusú szupernóvák standard gyertyaként használhatók. Ezek azok az objektumok, amelyek fényességének tanulmányozásával az Univerzumban lévő távolságok megismerhetők és pontosíthatók.
Augusztus végén nekem is megadatott a lehetőség arra, hogy megpróbálkozzak ezen kozmikus mécses megörökítésével. 😀 Nagyjából 6 órányi adatot gyűjtöttem az NGC 7331-ről. Ehhez egy 200/800-as Skywatcher Quattro Newton távcsövet és egy ZWO ASI585MC Pro OSC kamerát használtam.
Az idei holdfogyatkozás volt az első az életemben, amelyet sikerült megörökítenem. Az itthonról látható fázisokat egy kör mentén rendeztem el, és a fázisok időbeli jellemzésére elkészítettem a saját kontaktdiagramom, amely időpontokkal mutatja azt, hogy a Hold mikor lép be vagy éppen ki az adott fázisból. 6 fő kontakt ponttal szoktak jellemezni egy holdfogyatkozást. Ezek időrendben a következők:
P1 – A holdkorong első érintkezése a penumbra területével,
U1 – A Hold elsőnek érinti az umbra területét,
U2 – Második kontakt az umbrával (azaz itt a Hold teljes korongja már a fő árnyékterületen van),
U3 – Harmadik kontakt az umbrával (a Hold éppen elkezd kilépni a fő árnyékból),
U4 – Negyedik és egyben utolsó kontakt az umbrával (a Hold teljes korongja kilépett a fő árnyékterületről, a holdfogyatkozás leglátványosabb részének vége),
P4 – utolsó penumbrális kontakt (a Holdfogyatkozás vége, a Hold teljes korongja elhagyta a penumbra területét is).
Az U2 és az U3 pontok között helyezkedik el a T-vel jelölt időpont, amely a totalitást jelenti. Ez az a pont, amikor a Hold a fő árnyékterületre eső útjának a felénél jár. A holdfogyatkozás elérte a maximumát.
Magyarországról nem volt látható a teljes folyamat, azaz nem láthattuk a teljes P1-U1-U2-T-U3-U4-P4 szekvenciát. 😀 Ezt két dolog gátolta meg. Az egyik az volt, hogy amikor a Hold elkezdett belépni a Föld árnyékába (P1 kontakt), akkor itthon a Hold még a horizont alatt tartózkodott. A másik ok pedig az itthoni időjárás volt, amely késleltette az észlelés megkezdését. Ezek együttes eredményeként a T (totalitás) fázis környékén kezdhették meg a szerencsés emberkék az észlelést, köztük én is. 😀
A borús és esős idő miatt észlelni nem tudtunk, helyette asztrofotók kidolgozásával bíbelődtünk. A választás egy távoli planetáris ködre esett (NGC 2346, Monoceros). A nyers fotó a szegedi 50-es távcső, egy keskenysávú mély-ég szűrő és egy ZWO ASI 294MC-Pro kamera kombinációjával készült. Összesen 187 darab 20 másodperces expozíciót sikerült stackelni, amelyet végül a PixInsight szoftverrel dolgoztunk ki. A feldolgozatlan, nyers fotóhoz nem készültek kalibrációs képek, így egy kicsit nagyobb kihívást jelentett a kidolgozása. 🙂
NGC 2346 – Kidolgozás után. A képet készítette: Kelemen TamásNGC 2346 – Kidolgozás előtt. Több részlet látható ezen a képen, amit egy egyszerű autostretch hozott elő. Azonban ekkora mértékű nyújtás mellett már az artefactok is szépen látszódnak: amp glow (kép jobb felső része) és egy komplex gradiens, amely végigfut az egész fotón bal-jobb irányban.
Ennek a kedd estének – rendhagyó módon – nem a Csillagvizsgáló adott otthont. A front elvonulta után tiszta ég és fogvacogtató, csontig hatoló hideg éjszaka várt minket a Tiszasziget melletti Mélypont emlékhelyen. A hideg ellenére egészen szép számmal gyűltek össze a fotózni és vizuális észlelni vágyó amatőr csillagászok. Itt az ég – a Csillagvizsgálónál megszokottól eltérően – jóval sötétebb volt (Bortle 4 a Bortle 5 helyett). Az éjszaka folyamán egészen sok égi objektum múltjába nyertünk betekintést. Már-már egy egészen mini Messier-maratonnak is nevezhető az este. A meglátogatott objektumok listája a teljesség igénye nélkül:
Jupiter
Mars
M3 gömbhalmaz
Orion-köd (M42)
Fiastyúk (M45)
Sombrero galaxis (M104)
NGC884 és NGC889 dupla halmaz (nyílt csillaghalmazok)
Az este hangulatát alább néhány fotó idézi vissza. 😀
Jelenlévők száma: 12 fő (5 diákolimpiás diák + 7-en többiek)
Program
Távcsőkezelés és észlelési gyakorlat
Holdazás az 50-es távcsővel
Az eheti kedd estét végül nem a légköri kondenzációs folyamatok termékei uralták (legalábbis egy ideig 😀 ), így a diákoknak ismét lehetőségük volt gyakorolni a március 21-23. között megrendezésre kerülő Athletica Galactica országos döntőjére, ami Jászberényben lesz majd. A versenyre való felkészülés mellett a többi amatőr csillagász az 50-es nagytávcsőn keresztül fedezte fel a Hold felszíni formáit egy Holdatlasz segítségével. A meglátogatott tájakat összegyűjtöttük alább egy galériába.
Mare Humorum északi részeSinus Iridum (balra) környékeTycho kráter és környékeMare Humorum tágabb környezete
Végül este 10 óra felé megérkeztek a felhők, mi pedig még vetettünk egy utolsó pillantást a Holdra, mielőtt teljesen elbújt volna a felhők mögött.
Megérkeznek a felhők. Utolsó pillantások égi kísérőnkre.
Jelenlévők száma: 15 fő (7 diákolimpiás diák + 3 elsőéves egyetemi hallgató + 5-en többiek)
Program
Felkészülés a diákolimpiára
Ez a kedd este javarészt a diákolimpiára való felkészülésről szólt. Barna Barnabással a diákok az elmúlt évek döntős észlelési feladataiból szemezgettek. Közben a többiek a saját vagy éppen a csillagvizsgáló műszereivel fürkészték az éjszakai ég lakóit.
Kedd esti hangulatkép a márciusi növő Holdról. A fotót készítette: Eperjesi Dávid, mobiltelefon + 50-es nagytávcső
Jelenlévők száma: 16 (7 diákolimpiás, 9-en többiek)
Program
Bolygózás és próbálkozás a Sirius B megfigyelésével
Ez alkalommal majdnem felhőmentes éghez volt szerencsénk, amelyet rendesen ki is használtunk. A diákolimpiára készülő diákok végre a nyílt ég alatt, sötétben gyakorolhatták a távcsövek összeszerelését és a pólusra állást. A sikeres előkészületek után nekiláthattak az éppen jó pozícióban lévő Jupiter és Mars megfigyelésének. Az észlelési gyakorlattal párhuzamosan az 50-es távcsővel is kalandoztunk az égen. Az első célpont a Jupiter volt, aminek a „felszínén” egy éppen átvonulni készülő, az Europa hold által előidézett napfogyatkozást figyelhettünk meg. Az 50-es távcsővel az Europa umbrája csodásan kivehető volt (lásd alább a képet), de a kisebb, diákolimpiás műszerekkel is el lehetett csípni. Persze sokat segített ilyenkor, ha az ember tudta, hol keresse azt a kis fekete foltot.
A Jupiter „felszínén” átvonuló Europa árnyéka (5 óra környékén). A képet készítette: K.-Szántó Katalin, mobiltelefon, 2025. február
Az 50-es távcső következő célpontja a Sirius B volt. Eléggé nagy kihívásnak ígérkezett ez. A Sirius A látszó fényessége -1.46 magnitúdó, míg a Sirius B ugyanezen értéke +8.4. Az ebből adódó differencia (fényesség-különbség) 9.86, amit logaritmikus skálán kell értelmezni. Ezt átkonvertálva lineáris skálára (100.4x=100.4•9.86=8790.23) az adódik, hogy a Sirius B kb. 10.000x halványabb, mint a Sirius A. Ez már önmagában feladta a leckét, és emellé adódott még a légkör nyugtalansága, illetve a fényszennyezés is. Mindezek „fényében” nem csodálkoztunk, hogy nem sikerült megpillantani a Sirius B-t, habár a nagy 50-es távcső képes felbontani a két csillagot (lásd alább a szimulált képet).
A felbontott Sirius A és B a látómező közepén. (500/4000 mm-es főtávcső + 3x Barlow-lencse + 7 mm-es okulár 82 fokos látszólagos látómezővel, a kép forrása: Stellarium)
Mindezek után a Marsot is célba vettük. Az égen akkor éppen magasan járt, így a légkör is stabilabb volt. Egyik jégsapkája nagyszerűen látszódott, illetve a nagyobb és sötétebb felszíni struktúrái is kivehetőek voltak. A Stellariumban való kis kutakodás után kiderült, hogy éppen kezdett előbújni a Syrtis Major, amit mi is láttunk egy erősebb fekete pacaként az 50-es távcső okulárjában.
Az este utolsó sztárja az Uránusz volt. Az 50-es távcsővel sikerült megtalálni ezt a kékes-zöldes csodát és elképesztő látványt nyújtott. Azonban, ha az ember tényleg csak az okulárban látott kép alapján értékelné a látványt, akkor erre a kékes-zöldes pontocskára lehet azt mondaná, hogy: „Csak ennyi?”. Ilyenkor persze azt is érdemes megemlíteni, hogy az a halvány, picike pontocska a Földnél 4x szélesebb gázóriás és majdnem 3 milliárd kilométerre található központi csillagunktól, ahonnan már a fénynek is majdnem 3 órába telik ideérnie. Így az ember már kicsit jobban értékeli a távcső által nyújtott képet és talán azt is átérzi, hogy világegyetemben a távolságok és a méretek nem éppen picikék.
